A mezőgazdasági miniszter bemutatta a vidékfejlesztési tengelyekre leosztott arányokat.
Eszerint az első tengelyre a 7 milliárd euró fele jut (infrastruktúra, mezőgazdasági egységek beruházásai, termékek feldolgozásának támogatása, termelői csoportok támogatása). Ugyancsak ide kerül majd az önellátó gazdaságok támogatása, mely szerint mintegy 1500 eurónak megfelelő összeget juttatnak kb. 85.000 családi gazdaságnak. Feltétel természetesen, hogy a megtermelt javak egy részét értékesítsék ezek a gazdálkodók.
A második pilléres támogatásokra 25% szán a minisztérium, ide az agrár-környezetvédelmi támogatások, erdősítések és a hátrányos helyzetű térségek támogatása tartozik.
A harmadik pillérre csupán 22,5%-a jut a támogatásoknak. A legfontosabb intézkedések a falusi mikro-vállalkozások létrehozása és támogatása, a kézművesség és a falusi turizmus támogatása, valamint az épített örökség védelme, falufelújítások támogatása.
A Leader tengely, amely kiegészíti másik három vidékfejlesztési tengelyt csupán a teljes összeg 2,5%-ból gazdálkodhat majd, ami nagyon alacsonynak számít európai szinten (vannak tagállamok, ahol ez a tengely meghaladja a 10%-ot).
A miniszter elmondása szerint csak az idei év végére készül majd el a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv, ami azért furcsa, mert 2007. január elsejétől működőképesnek kellene lennie.
Forrás: www.maap.ro